Borkai Zsolt: Az utánpótlás bizonyított a győri EYOF-on

Hétfőn az utolsó külföldi résztvevők is hazautaztak a győri EYOF-ról. Elnéptelenedtek a szállások, a sportcsarnokok, a rendezvények helyszínei. A résztvevők elégedetten távoztak. A szervező bizottság elnöke, Győr polgármestere, Borkai Zsolt is elégedetten nyilatkozott az eseményről.

Mindenki minden poszton tette dolgát, kiválóan látta el a feladatát, egy igazi kis olimpiát rendezett Győr városa. Borkai Zsolt reményét fejezte ki, hogy az itt szerepelt sportolók közül minél többen eljutnak majd a felnőtt olimpiára. Akkor szeretettel emlékeznek vissza Győr városára, ahol először tapasztalhatták meg egy ötkarikás esemény hangulatát.

Örömteli volt látni azt is, hogy a magyar küldöttség milyen jól szerepelt, hiszen az érmet szerzett nemzetek rangsorában csak a kimagaslóan teljesítő oroszok, és az utolsó nap egy aranyéremmel a magyarokat megelőző olaszok végeztek a táblázat élén. Sportolóink hét sportágban végeztek az 1-6. hely valamelyikén.

A nem hivatalos olimpiai pontversenyben (1-6. helyezések) pedig a második helyen végeztek a magyarok. A már említett éremkollekció mellett 13 negyedik, 7 ötödik és 4 negyedik hely is jutott versenyzőinknek.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)